2011. február 28.-tól, 18:20-kor az M1-en megtekinthető A királyi ház titkai című 60 részes, koreai szinkronizált, kosztümös, történelmi dráma, sorozat.
DONG YI - A KIRÁLYI HÁZ TITKAI
A történet Szuk-dzsong király uralkodásának 7. évében, 1681-ben kezdődik, amikor az alacsony sorban élő boncsegéd okos és szép lánya, Dong-i egy holttestet talál. A halott egy magas rangú úr, nem egyedüli áldozata a királyi udvarban történő intrikáknak. A különböző érdekszövetségek szinte nyíltan csapnak össze a hatalomért, félrevezetve a királyt, és becsületes tanácsadóit. A szegényeket egyedül a Penge Szövetség védelmezi, amelyet – az ármánykodásoknak köszönhetően – bűnbakként kezelnek a hatalmaskodók. Így Dong-i hamarosan elveszti családját, de nem feledkezik meg édesapjának tett utolsó ígéretéről, és kideríti az igazságot, tisztára mossa édesapja és testvére nevét. Mindeközben felnőtt hölgyként szépségének és eszének köszönhetően képes a legnagyobb magasságokba emelkedni a királyi udvarban, ahol a mindennapos hatalmi harcok nemcsak izgalmassá, de olykor veszélyessé is teszik az életet.
Izgalmas, cselekményes, fordulatos és rendkívül látványos kosztümös sorozat, melyben a királyi család nő tagjainak életét is részletesebben megismerhetjük.
Előzetes
SZINKRONOS, ONLINE
1. Ármány és összeesküvés
Dong-i, az alacsony sorban élő boncsegéd okos és bátor kislánya, egy holttestet talál a folyóparton. Kiderül, hogy egyidejűleg több magas rangú tisztségviselőt is meggyilkoltak. Az igazságos csendőrfőnök elégedetlen a nyomozás menetével, a hűséges és nagy tudású boncsegédhez, Dong-i apjához fordul segítségért. A nyomok szerinte a Penge Szövetséghez vezetnek, amely szökött szolgálókat menekít biztonságos helyre. Bár nemeseket eddig nem gyilkoltak, a csendőrfőnök tömeges letartóztatásba fog. Dong-i és apja azonban rádöbbentik, hogy mekkorát tévedett. A magas rangú összeesküvők a boncmester életére törnek, és a kislányt elrabolják. Dong-i védelmében összehívják a Penge Szövetség tagjait?
Dong-i, az alacsony sorban élő boncsegéd okos és bátor kislánya, egy holttestet talál a folyóparton. Kiderül, hogy egyidejűleg több magas rangú tisztségviselőt is meggyilkoltak. Az igazságos csendőrfőnök elégedetlen a nyomozás menetével, a hűséges és nagy tudású boncsegédhez, Dong-i apjához fordul segítségért. A nyomok szerinte a Penge Szövetséghez vezetnek, amely szökött szolgálókat menekít biztonságos helyre. Bár nemeseket eddig nem gyilkoltak, a csendőrfőnök tömeges letartóztatásba fog. Dong-i és apja azonban rádöbbentik, hogy mekkorát tévedett. A magas rangú összeesküvők a boncmester életére törnek, és a kislányt elrabolják. Dong-i védelmében összehívják a Penge Szövetség tagjait?
2. A selyem ruha
Choi Hyo-won-t hazafelé menet bérgyilkosok támadják meg, de Cheon-soo segítségére siet, és biztonságos helyre viszi. Dong-i-t az idegen egy előkelő házhoz viszi, ahol régi álma teljesül: köszöntőlány lesz. Choi Hyo-won és lánya ellen elfogatóparancsot adnak ki. Dong-i nem érti, apja miért nem engedi, hogy köszöntőlány legyen, ezért cselt eszel ki, és mégis elmegy annak a miniszterhelyettesnek a házához, aki rá és apjára vadászik. Seo Yong-ki újra akarja indítani a nyomozást, ehhez apja, a befolyásos főállamtanácsos segítségét kéri, akit azonban úton a királyhoz meggyilkolnak. A Penge Szövetséget lépre csalják, és a helyszínen sok tagját elfogják.
Choi Hyo-won-t hazafelé menet bérgyilkosok támadják meg, de Cheon-soo segítségére siet, és biztonságos helyre viszi. Dong-i-t az idegen egy előkelő házhoz viszi, ahol régi álma teljesül: köszöntőlány lesz. Choi Hyo-won és lánya ellen elfogatóparancsot adnak ki. Dong-i nem érti, apja miért nem engedi, hogy köszöntőlány legyen, ezért cselt eszel ki, és mégis elmegy annak a miniszterhelyettesnek a házához, aki rá és apjára vadászik. Seo Yong-ki újra akarja indítani a nyomozást, ehhez apja, a befolyásos főállamtanácsos segítségét kéri, akit azonban úton a királyhoz meggyilkolnak. A Penge Szövetséget lépre csalják, és a helyszínen sok tagját elfogják.
3. A titokzatos hölgy
A királyi csendőrfőnök ellen az összeesküvők vizsgálatot indíttatnak, mert védeni próbálja a Szövetséget, és öreg boncsegédjét. A csendőrfőnök azonban döbbenetes értesüléseket szerez öreg barátjáról… A harcosok megmaradt maroknyi csoportja Choi Hyo-won parancsa ellenére megpróbálja kiszabadítani a kivégzésre induló vezért és embereit. Vállalkozásuk kudarcba fullad, a katonák mindenkit lemészárolnak. Dong-i az újév előtti forgatagban egy titokzatos hölgytől ugyanazokat a kézmozdulatokat látja, mint az elhunyt főfelügyelőtől. A látnok szerint a hölgy és a kislány sorsa rejtélyes módon összefonódik.
4. A hajtóvadászat
A csendőrfőnök a második miniszterhelyettes felhatalmazásával hajtóvadászatot indít a Penge Szövetség tagjainak családja, és az esetleg életben maradt tagok ellen. A csendőrség és a Büntető Törvényszék immár karöltve üldözi a Szövetséget… Dong-i étlen-szomjan kóborol. Összeakad barátjával, Gedorával, aki szintén apját gyászolja. Később egy titokzatos társaság viszi magával Szol Hi-hez, az előkelő kurtizánhoz, Dongjó szerelméhez, aki oltalmába veszi a kislányt. Gedorát hamis papírokkal kijuttatják a városból, de Dong-i a fővárosban marad, és Szol Hi segítségével bekerül a Zeneakadémiára szolgaként. A katonák egy gyermek összezúzott holttestére bukkannak, aki Dong-i selyemruháját viseli. Seo Yong-ki, bár rájön a csalásra, nem leplezi le, mert ő akarja megtalálni a kislányt…
5. Baljós előjelek
A zeneakadémián az éves udvari zenevizsgára készülődnek a zenészek, melyen a király is részt vesz. Dong-i, a szolgáló megszegi a szabályt, és a királyi hangszereken játszik, ezzel felkelti az uralkodó figyelmét. Hváng Dzsu-sik ezért elküldi a lányt a palotából a hangszerkészítő műhelybe. Az udvarban közben folytatódik az érdekcsoportok harca. A király vissza akarja hozni Dzsáng Ok-dzsong udvarhölgyet a palotába, ám az anyakirályné ellenzi. Ráadásul az udvarban felbukkanó baljós előjeleket is az udvarhölgy számlájára akarja írni – a Nyugati Frakció miniszterével együtt. Dong-i tovább keresi a pillangós kulcsdísz tulajdonosát és új nyomra bukkan. A születésnapi ünnepségen a zenészek koncertje hangzavarba fullad – ez rossz előjel a királyság sorsát illetően. A király felelősségre vonja az egész Királyi Zeneakadémiát.
6. A bizonyíték
Dong-it elrabolják a palotából és mikor magához tér, a királyi kőharang-készítő holttestére bukkan egy kalyibában. Sikerül megszöknie és elrohan a csendőrséghez, hogy bejelentse, gyilkosság történt. Mire visszaérnek, a holttest eltűnik. A király közben elrendeli, hogy a csendőrség és a törvényszék derítse ki a nép körében egyre nagyobb riadalmat okozó baljós hangzavar okát és találja meg, hogy ki áll mögötte. Az egyetlen bizonyíték, amely esetleg nyomra vezethetné őket, a harangkészítő holtteste, de nem találják. A király megparancsolja, hogy keressék meg a lányt, aki jelentette a gyilkosságot. Azonban nem jutnak semmire, ezért úgy dönt, saját maga is utánajár a dolognak. Közben Dong-i is visszamegy a kalyibába és összetalálkozik az álruhás királlyal…
7. A jutalom
Dong-i kiruccanása az álruhába öltözött Szuk-dzsong király segítségével sikerrel zárult. Ennek hála Szuk-dzsong bizonyítani tudja, hogy a hangzavarra van tudományos magyarázat, Szo Jong-gi csendőrparancsnok végre elindíthatja a nyomozást a hangzavar mögött álló összeesküvők után, és Dong-it is megjutalmazzák. De a dolgok hamarosan visszájukra fordulnak. Amikor Dzsáng úrnő beavatkozik a nyomozás menetébe, kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, Dong-inak pedig meggyűlik a baja a Királyi Zeneakadémia új vezetőivel a szolgálólányra a legsúlyosabb büntetés vár.
8. A próbatétel
Dong-i vakmerőségében megkéri, hadd láthassa Dzsáng úrnő legkedvesebb ékszerét, hátha felismeri benne azt az udvarhölgyet, akivel hat évvel ezelőtt találkozott. Arcátlanságáért nemhogy nem büntetik meg, de Dzsáng Ok-dzsong meg is kedveli. Hogy bizonyíthassa rátermettségét, megbízza Dong-it egy egyszerű feladattal, amiből újabb éjszakai kaland kerekedik. Dzsáng nyomására Szuk-dzsong király leállítja az összeesküvés utáni nyomozást, így Szo Jong-gi csendőrparancsnok egy hat évvel ezelőtt látott, Dong-i nevű kislány kiléte után nyomozhat. Tanítványával a városba érkezik Kim Hván, és Csá Cson-szuval elmerengenek a múlton, miközben fogalmuk sincs, hogy az általuk oly szeretett lány a városban van, méghozzá nagy veszélyben: ugyanis O Ho-jáng, a zeneakadémia új jegyzője egy cselt eszelt ki, hogy az érinthetetlennek hitt Dong-ira tehesse a kezét.
9. A vizsgálat
Megtudják, hogy Dong-i orvosságot vitt be a palotába, ezért kihallgatást rendelnek el. Az udvari orvos Szuk-dzsong király vezetésével kideríti, hogy mi történt a királyné gyógyfőzetével, és az eset sokkal súlyosabb, mint ahogyan sejtették. Cson-szu, miután megbizonyosodott, hogy Dong-i még a fővárosban van, határozott lépéseket tervez. Amikor az anyakirálynő politikai szövetségesei újabb cselt eszelnek ki Dzsáng úrnő ellen, színre lép a rettegett Udvari Számvevőszék. Dong-in ezúttal maga Szuk-dzsong király se tud segíteni.
10. A vád
Dzsáng úrnő önfeláldozóan feladja magát az Udvari Számvevőszéknél, hogy Dong-it ne vessék alá kínvallatásnak. Jong Dál és Hváng Dzson-suk, a hűséges barátok, örülnek a szabadulásának, de Dong-i nem nyugodhat, amíg szeretett udvarhölgye fogságban van. Miután kiderül, hogy az egyszerű gyógyfűcsempészési ügy felségárulási üggyé nőtte ki magát, Dong-i mindent megtesz, hogy bizonyítsa Dzsáng ártatlanságát. Eközben Han kamarás igyekszik eltitkolni a történteket Szuk-dzsong király elől, Szon-csu pedig egy merész lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy ráleljen Dong-ira.
11. Az álmok valóra válnak
Dong-i újra kalamajkába keveredik éjnek évadján, de az álruhás Szuk-dzsong király újból megmenti az életét. Lassan elterjed a híre az udvarban, hogy Dong-i bizonyítékot talált Dzsáng udvarhölgy ártatlanságára. Az Udvari Számvevőszék is ilyen irányú vizsgálatokat indít, de már későn. A barátai legnagyobb örömére Dong-ié minden dicsőség. Csakhogy Dzsáng udvarhölgy hazahívatta fivérét, hogy beteljesítsék titkos esküjüket, és tervükben Dong-i is félelmetes célokat szolgálna.
Dong-i-t kinevezik számvevőszéki udvarhölgynek, ami nagy felbolydulást vált ki. Régi helyén, a Zeneakadémián barátai örülnek sikerének, de a lányok a Számvevőszéken kiközösítik, az oktató udvarhölgy a főudvarhölggyel karöltve azon mesterkedik, hogy eltávolítsák a Számvevőszékről. Aljas tervet eszelnek ki, amelyben magas politikai segítséget kapnak, hiszen egyesek abban érdekeltek, hogy Dzsáng udvarhölgyet lejárassák. Az önelégült Dzsáng Hi-dzse magas támogatói révén bekerül a csendőrségre, de a csendőrfőnökben emberére talál. Kiveti hálóját az ostoba Otepungra, a Déli Frakció emberére, előnyöket remélve tőle.
13. A vizsga
A Királyi számvevőszék udvarhölgyeinek vizsgát kell tenniük az előző évi tananyagból. Dong-i, akit sem társai, sem a főudvarhölgy és első embere nem tekintenek megfelelőnek, számára ismeretlen anyagból kell feleljen, így megbukik. A háttérben azonban ennél súlyosabb, politikai ellentétek húzódnak. A lánynak és védelmezőinek sikerül elérni, hogy szabálytalanná nyilvánítsák, és megismételjék a vizsgát. Váratlan segítséget kap a tanulásban, és ezúttal mindenkit meglep tudásával…
14. A titkos nyomozás
Csonszjó kérdőre vonja Jongdált, amiért átkutatta a szobáját. Ennek során sok félreértés tisztázódik, Dong-i és fogadott bátyja egymásra talál. Mindenki boldog… Dzsáng Hí-dzse, aki egy kínaiakkal kapcsolatos sötét csempészügylet részese, megvesztegeti a Déli Frakciót, hogy zavartalanul folytathassa üzleteit, és leállíttassa az átfogó vizsgálatot a Koreában tartózkodó kínai követek, különösen Kim Jong-dál ügyében. A palotában álruhában nyomozó udvarhölgyek, köztük Dong-i lelepleződnek, és ebből diplomáciai bonyodalom származik. Dong-i azonban talált valamit, amiért vissza kell mennie. A véletlen úgy hozza, hogy menekülés közben belefut a főbírónak vélt királyba. Szuk-dzsong is lelepleződik…
15. A dilemma
Dong-i a Királyi Számvevőszék udvarhölgyeként nyomoz és bizonyítékot talál az összeesküvéssel gyanúsított Kim Jun-dál ellen, a kínai követség palotabeli vendégházában. A csendőrséget is elküldik további bizonyítékot keresni. Mivel egyre jobban szorul a hurok a kínai tisztviselő nyakán, Dzsáng Hí-dzse segítségét kéri, aki furfangos tervet eszel ki. Dong-i, Jong Dál és Hváng Dzsu-sik halálosan megrémülnek, mikor rájönnek, hogy a férfi, akit a Fővárosi Elöljáróság bírájának hittek, valójában a király. Egy váratlan haláleset miatt Dong-i óriási bajba kerül, és fegyveres konfliktus fenyegeti az országot. A király nehéz döntés előtt áll…
16. A leleplezés
Dong-i haladékot kér a kínai küldöttség vezetőjétől, hogy bizonyítsa ártatlanságát és azt a feltevését, hogy Kim Jun-dál egy cselszövő, aki mindenkit becsapott. A király meg akarja védeni alattvalóját, ezért még akár a fegyveres összecsapást is vállalná Kínával. A miniszterek kétségbeesve próbálják meggyőzni, hogy gondolja át a döntését. Dzsáng udvarhölgy úgy érzi, a király vehemens fellépése az ügyben azt jelentheti, hogy nem csak egyszerű alattvalóként tekint Dong-ire… Közben Hváng Dzsu-sik felbérli Cson-szut, hogy csempésszen át valakit a határon. Az út során Cson-szunak olyan információ kerül a birtokába, amivel sokat árthat Hváng Dzsu-siknek…
17. A kinevezés
Szuk-dzsong végre királyi ágyassá teszi Ok-dzsong úrnőt, aki hamarosan fiút szül a királynak. Az özvegy királyné mindent elkövet, hogy az újszülött herceg ne lehessen trónörökös. Ok-dzsong testvére, hogy nővérét és unokaöccsét védje, megmérgezi az anyakirálynét. Közben a király meglátogatja Dong-it, és a két fiatal között gyengéd érzelmek alakulnak ki.
18. Ki a volt a tettes?
Folyik a nyomozás az anyakirályné merénylőjének felderítése ügyében. Dong-it a nyomok Dzáng úrnőhöz, a királyi ágyashoz és annak testvéréhez vezetik. Az úrnő megpróbálja félrevezetni Dong-it, de a lány nem hisz neki. Szuk-dzsong király egyre gyakrabban keresi Dong-i társaságát, bizalmasan beszélget a lánnyal. Egy kihallgatás során a király felesége, In Hjon királynő is gyanúba keveredik.
19. A nyomozás folytatódik
Egyre szorul a hurok az ártatlan királynő és az udvari orvos körül. Hamisított csekk, kínvallatáson nyert terhelő vallomások. A király őrlődik, nem bízik sem a királynőben, sem az ágyasában. Szuk-dzsong király egyetlen vigasza Dong-i. Kitárja szívét a lánynak, és jobbkedvre derül. Dzsáng, a királyi ágyas tanúja lesz felhőtlen boldogságuknak, s ez tőrként hatol a szívébe.
20. A trónfosztás
Tovább nyomoznak az orvosnál talált csekk ügyében. Kihallgatják a tisztviselőt, ám őt is elfogják Dzsáng emberei. Az akcióban a tisztviselő meghal, ám Dong-i azt hazudja, hogy él. Dong-i bebocsáttatást kér Dzsáng-nál, és cselesen ráveszi, hogy még egy kis időt adjon a nyomozás befejezéséhez, amivel a királynő ártatlanságát akarja bizonyítani. Az anyakirályné meghal, és mindenki tudja, hogy kezdetét veszi a királynő trónfosztása. Dzsáng és udvarhölgyei örülnek a hírnek. Dong-i azonban nem adja fel…
21. A kincstár
A kegyvesztett In Hjon távozása előtt még Dong-i lelkére köti, hogy vigyázzon a királyra. Az erőviszonyok átrendeződésével többen úgy érzik, itt a lehetőség, hogy magasabb pozícióba kerüljenek. Az udvarhölgyeket beosztják az udvar hivatalaihoz, Dong-i a kincstárba kerül. Az eunuchok régóta a palota korlátlan urai és nem nézik jó szemmel, hogy egy udvarhölgy át akarja vizsgálni a számlakönyveket. Dong-i azonban nem hajlandó meghátrálni. Fontos bizonyítékra bukkan, amely az anyakirályné halálának körülményeit más megvilágításba helyezi, és Dzsáng udvarhölgyre nézve katasztrofális lehet…
22. Hátsó szándék
Dong-i nyomozásának ürügyén hivatali összetűzés kerekedik a számvevőszék és a királyi kincstár között. A vita elmérgesedik, és az ügy a király elé kerül, aki meglepő döntést hoz. Közben a palotában Dzsáng udvarhölgy megkoronázására készülődnek. A király ágyasa egyszeri lehetőséget teremt testvérének, Dzsáng Hí-dzsének arra, hogy Dong-ivel együtt eltüntesse a bűnösségüket bizonyító iratokat. A király elutazik szülei sírjához. Mivel szinte az egész udvartartása elkíséri, a palotában maradók az ő távollétét akarják kihasználni arra, hogy lecsapjanak ellenségeikre…
23. Küzdelem az életért
Dong-it, aki a megszerzett bizonyítékokkal elmenekült a palotából, ismeretlenek meg akarják ölni. Segítőit is megölik, ő maga megsebesül, és a hegyekbe menekül. A jobboldali csendőrség azzal a hamis váddal, hogy Dong-i gyújtotta fel a Kincstárat, minden udvarhölgyet elfogat, aki részt vett a nyomozásban. Seo csendőrfőnök ellen is vizsgálat indul, és Dzsáng királyné áskálódásának köszönhetően, távoznia kell a Rendészeti Hivatalból. A csendőrfőnök nem törik meg, elhatározza, hogy megkeresi Dong-i-t, és felmutatja a királyné, és a Déli Frakció bűnösségét bizonyító iratot. Közben azonban Ok-dzsongot hivatalosan is királynévá koronázzák, így teljesnek tűnik a Déli Frakció győzelme…
24. Újra veszélyben
A királynét rémálmok gyötrik, mert fél a lelepleződéstől. Pozíciójának biztosítása érdekében mindenáron keresztül akarja vinni, hogy fiát mindenütt elismerjék trónörökösként. Egyre kétségbeesettebben akar elfojtani minden ellenszegülést. A városban közkézen forgó írást, amely a rossz nyelvek szerint róla szól, elkoboztatja. Szuk-dzsong Szo Jong-gi segítségével titokban tovább keresi Dong-i-t, akinek az életét egy tekintélyes kereskedő mentette meg. Megkedvelte a lányt, mert okos és dolgos, és magánál akarja tartani, ezért nem küldi el Dong-i Csonszjóhoz írt leveleit. Dong-i azonban rájön erre, és megszökik.
25. Az árulás
Amikor Dong-i megpróbál megszökni a Bjon kereskedőháztól, hirtelen szembetalálkozik Dzsáng Hi-dzsével, aki korábban az életére tört. Az Üidzsuba száműzött Sim Von-tekkel megpróbálják megtudni, hogy mi járatban van itt a magas rangú úr, aki a találkozóját éppen Dong-i régi ismerősénél, Szol Hi bordélyházában szervezi meg. A kutakodás közben nem is tudják, mekkora veszélynek teszi ki magát Sim Von-tek, és Dong-i is azt kockáztatja, hogy Dzsáng Hi-dzse megtudja, még életben van.
26. Szabadítók
Üidzsuban Dzsáng Hi-dzse elfogja Dong-it, és kínzómesterével igyekszik kiszedni belőle, hogy hol van Sim Von-tek, aki szintén ismeri alattomos tervét. Eközben Cson-szu és Szo Jong-gi hiába sietnek Üidzsu felé, hogy megtalálják Dong-it, váltás lovak híján elakadnak. A fővárosban Dzsáng Ok-dzsong királyné és O Te-szok miniszter újabb fondorlatot tervez a trónfosztott In Hjon királyné ellen.
27. Ármány és szerelem
Dong-i fiú ruhába jut be a palotába. Hajtja a vágy is, hogy találkozhasson Szuk-dzsong királlyal és a király is sokat gondol rá. A palotában egy szertartás közben Ok-dzsong királynő elájul. Mérgezésre gyanakszanak. De ki a tettes? Egyesek fejében az is megfordul, hogy öngyilkossági kísérletével In Hjon trónfosztott királynőt akarja gyanúba keverni. Dong-i épp a király sétája idején keveredik szóváltásba az őrrel, aki felfigyel a perpatvarra…
28. Egymásra találás
Dong-inek sikerül cselédlányként munkát kapni az udvarban. Ok-dzsong királynő állapota egyre javul, és titkon beismeri, hogy féltékeny Dong-ire. Dzsáng Hi-dzse emberei nem pihennek, megtámadják a volt királynő, In Hjon kunyhóját. Szuk-dzsong király sok viszontagság után véletlenül meghallja a jól ismert dallamot, amit Dong-i játszik apjától örökölt hangszerén. A szerelmesek egymásra találnak…
29. Szorul a hurok
Dong-i megszökik a bérgyilkosok elől, az egyetlen helyre, ahol biztonságban lehet és nem találhatják meg. Az új királyné cselszövését és a kincstári elöljárók bűnösségét igazoló bizonyítékot átadja a királynak – de ők erről nem tudnak. Ezért mindenáron elő akarják keríteni a lányt, hogy végleg elhallgattassák, és ezzel minden szálat elvarrjanak. A király a kezében levő bizonyíték alapján csapdát állít a cselszövőknek. Ám lehet, hogy Dong-inek még így sem sikerül megmenekülnie…
30. Élet-halál harc
Dong-i a királyi rezidencián lassan visszanyeri erejét. Hollétét szigorúan titokban tartják, hogy a kellő időpontban leleplezzék a bűnösöket. Dzsang Hi-dzsét letartóztatják, őt és társait vallatni kezdik. Ok-dzsong és a Déli Frakció kétségbeesett tervet sző Dong-i eltüntetésére, és a bizonyítékot szeretnék hiteltelenné tenni. A gyilkossági kísérlet kudarcba fullad. A Déli Frakció nyomást gyakorol a királyra: adja ki nekik és a Büntető Törvényszéknek Dong-it. A király teljesíti a kérésüket, de az uraknak kellemetlen meglepetésben van részük.
31. A nagy választás
Dong-it a király a Déli Frakció tiltakozása ellenére a királyi külön lakosztállyal ajándékozza meg a palotában. A szemérmes Szuk-dzsong csak bizalmas emberei tanácsára meri megkörnyékezni a lányt, aki fél, hogy kiderül: apja a Penge Szövetség vezetője volt. A király két gyűrűt is ajándékoz a félénk lánynak, aki elmenekül a lakosztályából, és a keresésére indult Szuk-dzsong egy hegyi sziklánál találja meg könnyek között.
32. A járvány
Szuk-dzsong király bátortalanul közeledik Dong-ihez. Az ifjú szerelmeseknek segítségére siet az időjárás, a nagy felhőszakadás elől egy kunyhóban találnak menedéket kettesben. Dong-i megkapja új lakosztályát a palotában, ahol nem sokkal ezután súlyos járvány tör ki. Félő, hogy a koronaherceg is megbetegszik, akinek elismerését a kínai követek érkezése jelzi. Dong-it gyanúsítják, hogy szándékosan fertőzte meg a környezetét, és Büntető Törvényszéki vizsgálatot rendelnek el, amelynek keretében letartóztatják szolgálóit is. Dong-i elmegy Ok-dzsonghoz, hogy tisztázza magát és környezetét, de a királyné megalázza.
33. Nyomozás a járvány után
Miután Dong-i megígérte a királynénak, hogy három napon belül kinyomozza, mi áll a járvány hátterében, látszólag zsákutcába ér a vizsgálat. Csak a véletlennek köszönhető, ha kiderül az igazság, de akkor sem biztos, hogy időben ahhoz, hogy a királyné megkegyelmezzen neki, és ne a Büntető Törvényszék kínzómesterei elé vesse. Eközben az a hír járja, hogy egy rendkívüli kínai követség indult el a főváros felé…
34. A kínai követség
A fővárosba megérkezik a kínai követség, hogy elhozza a hírt: a kínai császár elismeri a koronaherceget. Ez azt jelenti, hogy a Déli Frakció tagjai megingathatatlanul hatalmi pozíciókba kerülnek. Úgy tűnik, Dong-i és Sim Von-tek cselszövése mind hiábavaló volt. Eközben a Déli Frakció tagjai Jong Dálon és Hváng Dzsu-siken keresztül igyekszenek minél többet megtudni Dong-iről, de a legvégső eszköztől se riadnak vissza. Dong-i félve rejtett titka veszélybe kerül.
35. Lelepleződések
Szó Jong-gi testőrparancsnok rájön, hogy Dong-i Csve Hjon Vo lánya, akit már régóta keresett. Csalódottságát nem titkolja, és közli vele, hogy neki, és Csonszjónak felelniük kell a régi “bűnért”. Beszélgetése Csonszjóval azonban ráébreszti, hogy helytelenül ítélt, ezért úgy dönt, hogy Dong-i helyett ő fedi fel az ?igazságot? a király előtt. Kegyes hazugsága megnyugtatja a királyt. Ok-dzsongnak, akit szintén érdekel Dong-i kiléte, feltűnik, hogy a testőrparancsnok a régi aktákat vizsgálja, és rászabadítja az embereit. A Déli Frakció tagjai, hogy a bőrüket mentsék, lázasan keresik az eltűnt határvédelmi naplót, amit titokban át akarnak adni a kínai követeknek. Ok-dzsong végső kétségbeesésében hatalmas fogadást rendez a külföldi vendégek számára, amelyre mindenkit meghív a palotába. Ezalatt átkutathatják a házakat.
36. A napló
A hataloméhes Ok-dzsong a kínai küldöttségnek rendezett bankettet használja fel arra, hogy átkutattassa Dong-i és a hozzá közelállók házát a határvédelmi napló után – amit Kína kezére akar játszani, cserébe azért, hogy az ő fiát ismerjék el hivatalosan trónörökösnek. Mivel a királyné megtiltja, hogy bárki is eltávozzon a fogadásról, Dong-iék nem tehetnek semmit, hogy a tervét megakadályozzák… Mikor a király tudomást szerez az összeesküvésről, szörnyű haragra gerjed, és mindenáron ki akarja deríteni, kik vettek részt a hazaárulásban…
37. Vívódások
Dong-i egyszerű kémiai módszer segítségével bebizonyítja a királyné bűnösségét. Az új királyné, Dzsang kénytelen meghajolni a bizonyíték súlya alatt. Vallomásából kiderül, hogy feláldozna mindent, még tulajdon kisfiát is, csak hogy hatalmát megtarthassa. Dzsang Hi-dzsét és mindazokat, akik segítettek neki, letartóztatják. A kegyvesztett királynénak végső kétségbeesésében még azzal is szembesülnie kell, hogy a Déli Frakció is cserbenhagyja. Ez a politika. Szuk-dzsong vívódik, hisz a fia, az ifjú koronaherceg helyzete a tét. De végül mégis győz az igazság, és a királyné trónfosztása mellett dönt.
38. A megvalósult álom
A király döntése nyomán Ok-dzsong királynét megfosztják hatalmától, ám a koronahercegre való tekintettel visszahelyezik királyi ágyasi posztjára. Dzsang úrnőnek így is súlyos lelki megrázkódtatást jelent a változás. A többi ítéletet is végrehajtják, száműzik Dzsang Hi-dzse t, és O Te-pungot is, fiával együtt. Dong-i együtt érez a királlyal, de boldogan veszi a hírt, hogy In Hjon királyné végre visszatérhet a trónra. In Hjion nagyon hálás Dong-inak, hisz ő volt, aki élete kockáztatásával bebizonyította ártatlanságát. Mindenki boldog, még a király is, de úgy érzi, még egy valami hiányzik a teljes boldogságához: a gyermekáldás. Dong-i t kinevezi királyi ágyasnak…
Miután Dong-i Szukvon úrnővé vált és a Déli Frakció bűnösei meglakoltak, egy időre minden nyugvópontra tért. Azonban az udvari intrika nem halt ki, csak épp annyi ideig merült tetszhalálba, hogy elaltassa Dong-i és szövetségesei gyanúját. A Déli Frakció újabb cselszövésbe fog. Amikor újrakezdődik az évekkel ezelőtti gyilkosságsorozat, fény derül egy régi titokra.
40. A Penge Szövetség nyomában
Dong-i engedélyt kapott In Hjon királynétól, hogy eltávozzon a palotából, és nyomozásba kezdjen Sim Un-tek segítségével. Álruhában indulnak el a városba, hátha kiderítik, mit jelenthetnek a kézjelek által takart kínai számok. Mivel a gyilkosságsorozat folytatódik, Cson-szu régi ismereteit felhasználva a merényletekkel gyanúsított Penge Szövetség nyomába ered. Eközben a Déli Frakció gépezetének a fogaskerekei lassan forogni kezdenek.
41. A Hat Tan Könyve
A Penge Szövetség újjáéled, hogy bosszút álljon a nemeseken. Ám a király ágyasa elleni támadás során kiderül, hogy az ágyas a szintén szolgasorból származó Dong-i, a Penge Szövetség új vezére pedig gyermekkori barátja, Ge Duo-rá? A további esztelen öldöklés megakadályozása érdekében Dong-i, Sim Un-Tek és Szo Jong-gi még nagyobb erőfeszítésekkel próbálja kideríteni, ki áll a főállamtanácsos és a Penge Szövetség tagjainak meggyilkolása mögött. Így a Hat Tan Könyvében keresik a megfejtést a kézjelekre, amivel a haldokló főfelügyelő próbált üzenni.
42. Hátbatámadás
Miután megfejtették, ki áll a több mint 10 évvel ezelőtti álnok cselszövés mögött, Dong-i, Cson-szu és Szo Jong-gi megpróbál bizonyítékot szerezni a bűnösök ellen. Közben a király visszaengedi a fővárosba a száműzött tisztviselőket. Dzsang rájön, hogy Dong-i mindent tud és a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megakadályozza a bizonyíték megszerzését. Dong-i gyermekkori barátja, a gyilkosságokkal hamisan vádolt Penge Szövetség vezére ellen hajtóvadászat indul és halál jár annak, aki rejtegeti.
Dong-i segít Ge Duo-rának, a Penge Szövetség vezérének megszökni, s az utolsó percben Őfelsége tetten éri. Dong-it a legfőbb bűnnel vádolják, halálbüntetés vár rá. Azonban Szuk-dzsong nem akarja elveszíteni szerelmét, s hazugságra akarja rábírni. Ok-dzsong és Dzsang Hi-dzse már örült, hogy megszabadul a lánytól. Erre a hírre ismét új tervet kell kieszelniük. Letartóztatják Dong-i udvarhölgyeit, hogy bűntudatot keltsenek benne. Dong-i végül mégis, a Király tiltása ellenére elmegy a minisztériumba…
44. Az ítélet
Dong-i vallomást tesz a minisztériumban. Szuk-dzsong már későn ér oda, nem tudja megakadályozni, így kénytelen ítéletet hozni szerelme ellen. A Penge Szövetség vezérét halálra, tagjait, köztük Cson-szut, Dong-i bátyját száműzetésre ítéli. Dong-inak el kell hagynia az udvart Szuk-dzsong nagy fájdalmára? Még egy csapás éri őket, kisfiuk kanyaróban meghal. Dong-it elvonultságában felkeresi Szuk-dzsong király. A látogatást követően Dong-i ismét áldott állapotba kerül, és fiú utódnak ad életet.
45. A tehetséges Joning herceg
Miután Dong-i megtalálja az elcsatangolt Joning herceget, szigorúan megbünteti. Az események azonban felkeltik a fiúban az érdeklődést apja iránt, és kieszeli, hogyan intézhetné el, hogy édesanyja visszaköltözzön a palotába, és vele ő is. Ugyanakkor az iskolában nem alakulnak jól a dolgok. Eközben Dzsang úrnő minden igyekezetével megpróbálja titokban tartani a koronaherceg gyengeségét. A Joning herceg által beindított események láncolata több megdöbbentő találkozáshoz is vezet.
46. Gün napja
Joning herceg kihagyja az iskolát, és inkább az álruhás Szuk-dzsong királlyal tölti a napot – anélkül, hogy tudná, ő az apja. Dong-i, miután felfedezte fia különleges tehetségét, igyekszik megfelelő körülményeket biztosítani: kiváló tanárt szerezni, ugyanakkor megvédeni őt a rivális politikai frakciók támadásaitól. A találkozás hatására Szuk-dzsong király nagy lépésre határozza el magát. Eközben In Hjon királyné megpróbálja igazolni gyanúját a koronahercegről. A párhuzamos események olyan folyamatokat indítanak be, amelyek mind, egy elkerülhetetlen végkifejlet felé mutatnak.
47. Ki lesz a koronaherceg?
Joning herceg beköltözik a palotába, és megismerkedik királyi apukájával. Régebben már álruhában találkoztak, a gyerek most meglepődik, hogy félrevezették. Mivel már iskolás korban van, tanulnia kell a Királyi Akadémián. Nagyon okos gyerek, mindent jól tud, ám Dong-i megígérteti vele, hogy a vizsgán tudatlanságot színlel. A terv egy darabig sikerül, de Joning nem akar szégyent vallani apja előtt, így felfedi, hogy még a többieknél is többet tud. Apja büszke rá, de Ok-dzsong bosszúszomjas. Az ő fia a koronaherceg, nemzőképtelen. Ha a titok kiderül, nem lehet uralkodó. In Hjon királyné szívbetegsége súlyosbodik. A királyné nem akar úgy meghalni, hogy előbb ne rendezze a trónöröklés sorát.
Joning herceget kiemelkedő tehetségének köszönhetően, különleges, csak a koronahercegnek kijáró oktatásban akarják részesíteni. Ám Ok-dzsong és a Déli Frakció ellenzi ezt, mert féltik a koronaherceg pozícióját. Szuk-dzsong azonban nem változtatja meg döntését ? büszke kisfiára, és a lelkiismerete is rossz, mivel 6 évig nem tett érte semmit. Elmegy Kim Gu-szon mesterhez, aki elvállalja, hogy tanítani fogja Joning herceget.
Eközben a királyné egészségi állapota egyre romlik, de addig nem akar meghalni, míg nem biztosította Joning herceg trónutódlását. Dong-inek is elmondja, hogy készüljön fel a fia trónra kerülésére. Ehhez fel kell fedni a nagy titkot a koronaherceg nemzőképtelenségéről. Maga a fiú se tudja, mi a betegsége, amit kezelnek. A két gyerek összebarátkozik egymással a körülöttük dúló összecsapások dacára.
Eközben a királyné egészségi állapota egyre romlik, de addig nem akar meghalni, míg nem biztosította Joning herceg trónutódlását. Dong-inek is elmondja, hogy készüljön fel a fia trónra kerülésére. Ehhez fel kell fedni a nagy titkot a koronaherceg nemzőképtelenségéről. Maga a fiú se tudja, mi a betegsége, amit kezelnek. A két gyerek összebarátkozik egymással a körülöttük dúló összecsapások dacára.
49. Boszorkányság
In Hjon királyné lehetőséget akar adni Ok-dzsongnak, hogy maga hozza nyilvánosságra fia betegségét. A nála tett látogatás után azonban súlyosan megbetegszik. Dzsang Hi-dzse egy sámán segítségét veszi igénybe, hogy boszorkányos praktikákkal elveszejtsék. A királynén kívül csak a királyi dajka tud a trónörökös betegségéről, őt a királyné egy rejtekhelyen őrzi. Ezt a rejtekhelyet a királynén kívül csak egy udvarhölgy ismeri. Dzsang Hi-dzse emberei elrabolják, és kiszedik belőle a dajka hollétét. Valakik azonban megelőzik őket. A királyné állapota végzetesre fordul…
50. Az utolsó esély
In Hjon királyné meghal. A királyt gyászolni sem hagyják a miniszterek: követelik, hogy azonnal nevezze ki az utódját. Szuk-dzsong őrlődik, hogy Dzsangot vagy Dong-it tegye meg királynénak. A koronaherceg sok időt tölt együtt a kis Joning herceggel. A fiúk nagyon megkedvelik egymást, és testvéri viszony alakul ki közöttük. Ám ezt Dzsang nem nézi jó szemmel, mert meggyőződése, hogy Dong-i a fiát akarja felhasználni arra, hogy megingassa a koronaherceg pozícióját. Közben Dong-i megtudja, hogy Dzsang bátyja és anyja bérelte fel a sámánt, aki egy rontással a királyné halálát okozta. Ha ezt elmondja a királynak, biztos, hogy övé lesz a trón és Dzsangnak vége…
51. A trónörökös könyve
Bár Dong-inak olyan bizonyíték van a kezében, mellyel Dzsang úrnőt és rokonságát végleg tönkretehetné, a két herceg érdekében ajánlatot tesz Dzsangnak a békére. De Dzsang visszautasítja, mert mindenáron ő akar a királyné lenni, hogy bebiztosítsa saját fiának a trónt – noha a királyt továbbra is becsapja, mert eltitkolja előle a trónörökös betegségét. Az ármánykodás folytatódik és azzal vádolják Joning herceget, hogy ellopta a kizárólag a leendő király tanítására szolgáló könyveket, mert a koronaherceg pozíciójára pályázik. Ám a trónörökös megvédi a kisfiút, akit öccseként szeret. Viszont a palotából tett titkos kirándulásuk balul sül el, és emiatt ismét Joning hercegen csattanhat az ostor…
52. Csellengők
A trónörökös és legjobb barátja, Joning herceg eltűnik a palotából, nagy riadalmat okozva ezzel a palota népének, főként, amikor kiderül, hogy a trónörököst tolvajlással vádolták, és bevitték a csendőrségre is, ahonnan kalandos úton keveredett haza. A Déli Frakció és a koronaherceg hívei kihasználják ezt a lehetőséget, hogy megszabaduljanak Joning hercegtől. Zsarolással megpróbálják rávenni a királyt, hogy száműzze a palotából kisebbik fiát. A trónörökös azonban nem hagyja cserben barátját, és úgy dönt, hogy elárulja gondosan titkolt betegségét apjának…
53. A tűzvész
A koronaherceg betegségének, és Junsi letartóztatásának híre elterjed a palotában. A Fiatalok Frakciója, amely a Déli Frakcióval együtt támogatta a trónörököst, visszakozik. A Déli Frakció, és Ok-Dzsong úrnő magára marad. Bátyjával kétségbeesett tervet eszelnek ki Joning herceg meggyilkolására. Dong-i fia védelmében súlyosan megsebesül…
54. Nincs kegyelem
Ok-dzsong bérgyilkosai bekerítik Joning herceget, ám Dong-i fia védelmére kel, így őt sebesítik meg és válságos állapotba kerül. Az udvari orvosnak nehezen sikerül megmenteni az életét. Elfogják a bűnösöket. A király súlyos lelki válságba kerül, milyen ítéletet hozzon Ok-dzsong ellen. A koronaherceg három álló napig könyörög kegyelemért édesanyja részére. Szuk-dzsong elgyengül, de végső döntésében nem tudja megingatni.
55. Gyász és nász
Ok-dzsong halálos ítéletét végrehajtják. Utolsó kívánsága, hogy Szuk-dzsong nézze végig halálát. A koronaherceget nagyon megviseli anyja elvesztése, mely a két fiútestvér közé is éket ver. Dong-i úgy határoz, hogy mindkét fiú legyen koronaherceg, és nem vállalja a királynéi rangot. Számára fontosabbak az emberi értékek. Új királyné költözik a palotába, In-Von, aki dölyfös és nagyravágyó. Azt akarja, hogy Joning herceg nősüljön meg, és hagyja el az udvart!
56. A kis herceg házassága
Miután In-von királyné elrendelte, hogy Joning herceget megházasítja abban a reményben, hogy akkor távoznia kell a palotából, Dong-i mindent elkövet annak érdekében, hogy ezt megakadályozza. Az Udvari Számvevőszék felsorakozik Dong-i mögé. Eközben egy titokzatos támadó lecsap Dzsang Mu-jol embereire, de a céljára nem derül fény. O Te-pung és O Ho-jáng ? látva a házasság hirdetményét – megkörnyékezik az Udvari Zeneakadémia vezetőjét, hátha beházasodhatnak a királyi házba – igaz, lányuk sincs, akit házasságra ajánlhatnának.
Miután Dong-i bevallja Szuk-dzsong királynak, hogy szeretné a két rivális herceget biztonságban tudni, és hogy ennek egyetlen módja, ha mindkét herceg idővel a trónra kerül, a király hosszú időre bezárkózik, és nem fogad látogatókat. Mindenki csak találgathat, hogy milyen döntésen gondolkodik. Dong-i hívei attól tartanak, a király felségárulásnak vette ezt a kijelentést, és a Fiatalok Frakciója is ebben reménykedik. Eközben a király titkos parancsot küld ki, amelyből kiderülhetnek valós szándékai.
58. A nem várt fordulat
In-von királyné trónra kerülésével Dzsang Mu-jol pozíciója megerősödik, hadügyminiszter-helyettes lesz. Galád tervet eszel ki Dong-i és Joning herceg elveszejtésére. A király távollétében azt a látszatot próbálja kelteni, mintha Dong-i a koronaherceg életére törne. Merényletkísérletet színlelve talál ürügyet rá, hogy Dong-it belső utasításra letartóztassa. Ám terve a visszájára sül el, minden ármánykodás ellene fordul. Ehhez szükséges volt persze Dong-i bátorsága és szeretteinek hűsége.
59. Önfeláldozás
Dzsang Mu-jol és társai megbűnhődnek cselszövésükért. Szuk-dzsong levonja a tanulságot, le kell mondania a trónról, ha nem akar hasonló intrikákat többé. Hiába kérleli őt fia, és a miniszterek kara is. A királyné úgy dönt, hogy örökbe befogadja Joningot, ezzel biztosítva a fiú jövőjét. A két nő összebarátkozik és Dong-i úgy dönt, hogy elhagyja a palotát, nehogy összezavarja a kisfiút.
60. A történet vége
Dong-inak régi vágya, hogy elköltözzön a palotából, és apja és bátyja nyomdokaiba lépve a szegény népnek segítsen ügyes-bajos dolgaikban. Egy kislány kéri a segítségét, mert apját gyilkossággal vádolják. Mivel Dong-i elköltözött a palotából, csak titokban számíthat hű embereire. Ám a nyomozás során olyan visszaélési ügyre bukkannak, amelynek szálai a legfelsőbb körökig vezetnek… A királynak nagyon fáj, hogy Dong-i elköltözött és fia, Joning herceg is úgy érzi, hogy az édesanyja elhagyta őt. De mivel a lány hajthatatlan, a királynak kell kitalálnia, hogyan lehetne ezt a helyzetet megoldani. Ám ehhez egy, az egész királyságra kiható döntést kéne meghoznia…
EREDETI+FELIRAT, LETÖLTÉSRE
Felirat: Dong Yi
1.rész: Megaupload
2.rész: Megaupload
3.rész: Megaupload
4.rész: Megaupload
5.rész: Megaupload
6.rész: Megaupload
7.rész: Megaupload
8.rész: Megaupload
9.rész: Megaupload
10.rész: Megaupload
11.rész: Megaupload
12.rész: Megaupload
13.rész: Megaupload
14.rész: Megaupload
15.rész: Megaupload
16.rész: Megaupload
17.rész: Megaupload
18.rész: Megaupload
19.rész: Megaupload
20.rész: Megaupload
21.rész: Megaupload
22.rész: Megaupload
23.rész: Megaupload
24.rész: Megaupload
25.rész: Megaupload
26.rész: Megaupload
27.rész: Megaupload
28.rész: Megaupload
29.rész: Megaupload
30.rész: Megaupload
31.rész: Megaupload
32.rész: Megaupload
33.rész: Megaupload
34.rész: Megaupload
35.rész: Megaupload
36.rész: Megaupload
37.rész: Megaupload
38.rész: Megaupload
39.rész: Megaupload
40.rész: Megaupload
41.rész: Megaupload
42.rész: Megaupload
43.rész: Megaupload
44.rész: Megaupload
45.rész: Megaupload
46.rész: Megaupload
47.rész: Megaupload
48.rész: Megaupload
49.rész: Megaupload
50.rész: Megaupload
51.rész: Megaupload
52.rész: Megaupload
53.rész: Megaupload
54.rész: Megaupload
55.rész: Megaupload
56.rész: Megaupload
57.rész: Megaupload
58.rész: Megaupload
59.rész: Megaupload
60.részFinal: Megaupload
21.rész: Megaupload
22.rész: Megaupload
23.rész: Megaupload
24.rész: Megaupload
25.rész: Megaupload
26.rész: Megaupload
27.rész: Megaupload
28.rész: Megaupload
29.rész: Megaupload
30.rész: Megaupload
31.rész: Megaupload
32.rész: Megaupload
33.rész: Megaupload
34.rész: Megaupload
35.rész: Megaupload
36.rész: Megaupload
37.rész: Megaupload
38.rész: Megaupload
39.rész: Megaupload
40.rész: Megaupload
41.rész: Megaupload
42.rész: Megaupload
43.rész: Megaupload
44.rész: Megaupload
45.rész: Megaupload
46.rész: Megaupload
47.rész: Megaupload
48.rész: Megaupload
49.rész: Megaupload
50.rész: Megaupload
51.rész: Megaupload
52.rész: Megaupload
53.rész: Megaupload
54.rész: Megaupload
55.rész: Megaupload
56.rész: Megaupload
57.rész: Megaupload
58.rész: Megaupload
59.rész: Megaupload
60.részFinal: Megaupload
Zene

Mostantól Online is megtekinthetőek a Dong Yi - A királyi ház titkai, m1-en már futott részei! Ezer köszönet a videobb-nak, és a feltöltőnek!
VálaszTörlésFIGYELEM! Technikai problémák miatt az oldalon nem tekinthető meg a A királyi ház titkai (Dong Yi), de hamarosan orvosolni fogom a problémát (azért a héten ne számítsatok rá...). Addig is, itt egy link, ahonnan megnézhetitek a részeket, ha lemaradtatok, vagy tetszett nektek, és újra meg újra végignéznétek!
VálaszTörléshttp://www.online-sorozatok.hu/new/index.php?action=sorozatok&sorozat=a-kiralyi-haz-titkai
Mint mondtam, pótolni fogom a részek kirakását, csak annyi lenne a probléma, néhol megavideo, néhol videobb, néha szinkronosak, néha pedig feliratosak a részek. Ez nagy probléma? Nem találtam meg végig megavideo-n szinkronosan...
VálaszTörlés